Üdv mindenkinek, aki erre tévedt, remélem jól teltek a Karácsony napjai. Sajnos egyre halogatom a windows újratelepítését, úgyhogy azért lehet egy kis összevisszaság (folytonos lefagyások), de bízom benne, hogy megoldom hamarosan. Jó lenne, ha kicsivel több érdeklődést mutatnátok - ami nem elvárható persze - mert a végén megint hagyni fogom a fenébe az egészet. Ha ugyan nem hagy el az egészségem addig egészen, hogy kénytelen lennék tágabb értelemben hagyni az egészet, itt. A sártekét, meg árnyékvilág, meg ilyesmi. Kérek mindenkit, zavarjon bátran, bármilyen témával, amit maga fontosnak ítél, és esetleg itt szeretné megosztani másokkal. De ezt már mondtam. A dottedarm.blogter.hu-n közvetlen link van mail küldéséhez. Lásd az About Me / My Sites oldalt itt a WP-n! Hát további szép napokat, minden jót!

GyG 

Bevezetés

Csebleböbli mentett meg tőle, hogy ne egy szitkozódó mizantrópikus post kerüljön ide éppen ma. Tény, hogy várakozásomban, ami a Something must break now című soraimat illeti, nem kellett csalódnom. Mivel magatok nem vállaljátok az indoklást, nekem kell hipotéziseket gyártanom a hallgatás okairól. Ez pedig minden esetben más lehet, és semmiképpen sem valósághű. Jobb is ha nem fejtegetem itt. Erőlködök tovább magamban (Cs-ben azért reménykedem, meg talán lesz még más is…) ameddig minimális pozitív indulat lesz bennem (és egyáltalán még élek), aztán kiderül mi sül ki…
Most például felvetődött bennem, mi lenne ha felvetném: az érdeklődők esetleg írhatnának egy pár sort (természetesen nem műelemzést, inkább személyes megjegyzéseket, észrevételeket várnék) a következő könyvekről, melyeket magam mostanában olvastam, olvasok:

Nádas Péter: Párhuzamos történetek I-III.

Thomas Bernhard: Fagy

Kurt Vonnegut: A hazátlan ember

Thomas Bernhard: Megzavarodás

Esetleg, talán, bár marha régi és elég béna, de volna egy fórum oldalis ITT

“Something must break now, this life isn’t mine
Something must break now, wait for the time,
Something must break…”

Network

Abba a nonszensz helyzetbe kerültem, hogy hálózat jelleggel szeretném ezt a blogot közösségivé tenni, ha bátor akarok lenni: fejleszteni. Nonszensz, mivel a “társaság”-nak, (az általam ismert emberek halmaza) még a valóságban is nagyon kevés mindenki által osztott találkozási pontja van. Ha van egyáltalán. Tulajdonképpen tipikus társadalmi vetület kicsiben, ahol mindenki a saját dolga után jár, és az útját nem feltétlenül szereti keresztezni másokéval, valószínűleg azért, mert meggyőződése, hogy az általa igazságnak érzett elképzelése a világról az egy és igaz út. Persze lehet hogy óriási tévedésben vagyok. Kora gyerekkorom óta próbálok rájönni, vajon tényleg hiányzik-e a világból a barátság, mint olyan, vagy csupán nekem nincs szerencsém. Ha reményt akarok adni magamnak, azt mondom, kevés a tapasztalatom, a barátság lehetősége máris nincs kizárva. De hagyjuk most a mélyszántást.
Szóval hálózat. Nos, miután kikerültük a valódi kapcsolat szükségességét, hol is lehetne jobban mindenki egyszerre önmaga, ugyanakkor egy társaság tagja, mint az interneten. Társaság, amit sem alapszabályzat, sem vallási hovatartozás, sem semmi hasonló nem tart össze, csak a kíváncsiság, és ami szerintem fontos lenne: a gyermekkorból megmaradt őszinte és ártatlan vágy, hogy örömet szerezzünk másoknak, és némi remény, hogy a világot nem csak pusztítani lehet. Ennek lehetőségét pedig az alkotó ember hordozza, azon szerencsések, akik számára a teremtés gesztusa magától értetődik. Valahol itt lépnénk be a “játékba” “mi”, akik a figyelmet szeretnénk felhívni rájuk, lehetőséget adva magunknak és az érdeklődőknek, hogy az alkotói folyamat végső fázisát, a befogadás mozzanatát próbáljuk átélni, átadni vele a mámort, melyben szerencsés esetben feloldódunk magunk is, bevonni mindenkit, aki önmagát átadni képes, metafizikai aranyfüsttel borítani a fel-(avagy meg-)szabadult tudatot.
Kissé emelkedettre sikerült, de szeretném hangsúlyozni a különbséget a szimpla kritika, és az értő, értelmező szemlélődés, megfigyelés között, ami a befogadást élménnyé teheti, ha megfelelő tárgyat választottunk.
De nem szeretném csupán a művészetre korlátozni a vizsgálódást. A tudomány, technológia fejlődése szintén jogosan igényli az odafigyelést és igen hasznos lehet a tájékozottság ezen a téren is. És itt újra remek eszköz lehet az internet, mint tudjuk. Persze bizonyos szintű tudás elengedhetetlen, hogy a sok szemét közül kimazsolázzuk a gyöngyszemeket.
Végül pedig, ha már internet, külön figyelmet szentelnék a magam részéről a web helyzetéről, a lehetséges jövő útjait fürkészni, megismertetni egymással technológia és design fejlődési irányait, amit fontosnak érzek bemutatni, hogy a hasznos dolgokat használjuk, már csak azért ishiszen a sokak által szeretett hivatkozást, a “nincs rá időm”-et ritkábban kelljen hallanom.
Technikailag leginkább rendezett blogokként képzelem, de ez egyelőre nem érdekes. /Itt a WordPressen, és van egy ELGGspaces nevű hálózatépítő site. De minden megoldás érdekel.(-ne)/

Most pedig publish, mielőtt a gépem lefagy.

Minden jót!

Gábor

II. 1.

Bentről kifelé fúrta a Teremtő
a test nyílásait, s kifelé nézünk.
Fordítsd befelé pillantásod: ott van
az Önvaló. Önmagadban találod.

Külső örömet hajszolnak a balgák,
s a Halál kitárt hálójába hullnak.
A bölcsek tudják, mi a halhatatlan,
s nem keresnek múlóban maradandót.

A hangot és az érintést, az alakot, az ízt, szagot,
mind Ez által ismerjük fel; rajta kívül mi volna más?
Igen, Ez az!

Ez által különböztetünk meg ébrenlétet és álmot.
A mindenütt jelenlévő Önvalót látja itt a bölcs.

Ki önmagában érzékli az érzékelő Önvalót,
urát jövőnek és múltnak, többé nem retteg semmitől.
Igen, Ez az!

Előbb született, mint a hő; előbb született, mint a víz.
A dolgok mélyén rejtőzik, a lényekben nyilvánul meg.
Igen, Ez az!

A lélegzettel születő Aditi, az isten-szülő,
a dolgok mélyén rejtőzik, a lényekben világra jön.
Igen, Ez az!

A tűzifában elrejtőzködő,
az élőkben, mint méhben a magzat, megbúvó,
az ébredők oltárán reggelenként
az áldozathoz fellobbanó Tűz -
Igen, Ez az!

Ebből kel fel a Nap reggel, ebben áldozik este le.
Ezen állnak az istenek, ezen nem léphet senki túl.
Igen, Ez az!

Ami itt van, az van ott is; ami ott van, itt is az van.
Halálból halálba zuhan, ki különbséget látni vél.

Azt kell felismerned, hogy nincs különbség a dolgok között.
Halálból halálba jut az, ki különbséget látni vél.

A hüvelyk nagyságú lélek énünk közepén lakozik,
ura jövőnek és múltnak; tudd ezt, s ne rettegj semmitől.

A hüvelyk nagyságú lélek mint füst nélküli láng ragyog,
ura jövőnek és múltnak, ma és holnap is ugyanaz.
Igen, Ez az!

Ahogy a záporok vize a hegyek lejtőin rohan,
a jelenségek után fut, ki azt hiszi: különbözők.

Mint tiszta vízbe öntött víz ott változatlan elvegyül,
az igaz-látó bölcs Énje az Önvalóban elmerül.

II. 2.

A nem-születő Önvaló tizenegy kapujú vára
a test. E fölött légy úrrá, s mikor elhúnysz, megszabadulsz.
Igen, Ez az!

A vízen lebegő hattyú, Nap az égen,
pap az oltárnál, házadba belépő vendég,
ott van az emberben, a törvényben, a térben, a légben,
születik vízből, földből, az igazságból, a hegyekből.

A légzetet beszívatja, utána kilehellteti,
ott ül középen törpeként. Minden isten őt tiszteli.

Ha ez az élők testében tartózkodó felszabadul,
és a testből eltávozik, utána mi marad? Semmi!
Igen, Ez az!

Nem a be- és kilélegzés adja az élők életét:
ami a légzést indítja, a halandót az élteti.

Figyelj! Előtted feltárom az örök brahman lényegét,
s azt is, hogy mi lesz énedből, ha a halál elérkezik.

Anyaméhbe jutnak sokan, hogy újra testet öltsenek,
más lelkek fákba költöznek, ahogy megszabták tetteik.

A lélek az, ami virraszt, míg álomba merül a test,
s a sokféle kívánságot alakba Ez öltözteti.

Ez a legtisztább, ez brahman, ez halhatatlan, így mondják.
Minden teremtményt ez tart fenn, ezen nem léphet senki túl.
Igen, Ez az!

Ahogy a tűz egy, s valamennyi testet
áthatva, annak az alakját ölti,
egy minden élő lényege, bár felölti
annak alakját - benne van, és kívül.

Ahogy a szél egy, s valamennyi testet
áthatva, annak az alakját ölti,
egy minden élő lényege, bár felölti
annak alakját - benne van, és kívül.

Ahogy a Napon, az egész világ szemén,
nem hagy foltot a többi szem hibája,
egy minden élő belső lényege, s nem hagy
foltot rajta a külvilág hibája.

Az Önvaló, minden lény belső lénye,
megsokszorozza egyetlen alakját.
A bölcsek ráismernek önmagukban,
s örökös üdvöt élveznek, de más nem.

- “Ez az” - e legfőbb bölcsesség szavakkal ki nem fejthető
Hogy ismerhetem meg mégis? Fénylik-e, vagy visszfénye van?

- Nem fénylik ott Nap, sem a Hold világa,
villám se villan, a tüzek sem égnek.
Az fénylik ott csak a saját fényében,
annak visszfénye az egész Mindenség.

Nem szokásom idézeteket írni blogba, ez viszont olyan fontos nekem és talán fontos lehet másnak is, és nem hiszem hogy sűrűn jelenne meg a magyar könyvkiadásban, szóval olvassátok. Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki valaha is gondolkodott azon a szón, hogy üdvösség!

Káthaka upanisad - más néven Katha upanisad, egy Katha nevű szentről, pontosabban annak iskolájáról nyerte címét. A hagyomány utólagosan a Jadzsur-védához kapcsolta. Egy régi legendát dolgoz fel, amelyet a Jadzsur védához tartozó Taittiríja bráhmana a nácsikéta nevű áldozati tűz gyújtása kapcsán mond el, a bráhmanák szokásos névmagyarázó módszerét követve: a véletlenül hasonló hangzású Nacsikétasz nevű papnövendék túlvilág-járásának legendájához kapcsolva a nácsikéta tűz eredetét. A bráhmanában olvasható szöveg így hangzik:
Egykor Vádzsasravasza egész vagyonát odaajándékozta áldozat díjául. Volt egy fia, Nacsikétasz volt a neve. Bár még fiatal volt, áhítat töltötte el, amikor látta, amint az áldozat díjául adott teheneket elhajtották. Így szólt:
- Atyám, engem kinek ajándékozol?
Másodszor is, harmadszor kérdezte, mire atyja:
- A halálnak ajándékozlak!
Miután felkelt (az áldozattól), egy hang megszólította:
- Gautama! A fiút!
Ekkor ő így szólt:
- Indulj a Halál hajlékába, mert a Halálnak ajándékoztalak. Ám amikor odaérkezel, éppen távol lesz. Tölts házában étlenül három éjszakát! Ha ezután megkérdezi: >>Fiú, hány éjszakát töltöttél itt?<<, így válaszolj: >>Hármat<< Ha megkérdi, mit ettél az első éjszakán, így válaszolj: >>Az ivadékaidat!<< >>A másodikon mit?<< >>A nyájaidat!<< >>A harmadikon mit?<< >>Jótetteid érdemét!<<
Amikor odaérkezett, a Halál éppen távol volt. Étlenül töltött házában három éjszakát. Ekkor a Halál rátalált, és megkérdezte:
- Fiú, hány éjszakát töltöttél itt?
Így válaszolt:
Hármat.
Mit ettél az első éjszakán?
- Az ivadékaidat!
- A másodikon mit?
- A nyájaidat!
- A harmadikon mit?
- Jótetteid érdemét!
Ekkor a Halál így szólt:
- Tisztelet néked, tiszteletreméltó pap! Válassz magadnak egy kegyet!
- Engedd meg, hogy elevenen visszatérjek atyámhoz!
- Válassz még egy kegyet!
Így szólt:
- Taníts meg arra, amitől nem enyésznek el az áldozatok és kegyes cselekedetek!
Ekkor megtanította a nácsikéta tűzre. Ettől nem enyésznek el az ember áldozatai és kegyes cselekedetei. Annak az áldozatai és kegyes cselekedetei nem enyésznek el, aki a nácsikéta tüzet gyújtja, valamint azé sem, aki ezt tudja.
- Válassz harmadik kegyet is!
Ekkor így szólt:
- Taníts meg az újra-meghalás elhárítására!
Ekkor megtanította a nácsikéta tűzre. Ezzel elhárította az újra-meghalást. Az hárítja el az újra.meghalást, aki a nácsikéta tüzet gyújtja, valamint az, aki ezt tudja.” (Deussen után) A Káthaka upanisad szó szerint, prózában idézi a bevezető mondatokat, a továbbiakban azonban versbe foglalja a történetet, és a hangsúly erősen eltolódik. A bráhmana szövegében a nácsikéta nevű áldozati tűz eredetének magyarázatán van a hangsúly, míg az upanisadban ez csupán kiindulópontul szolgál, s a lényeg az újjászületésektől való megszabadulás, az átman-brahman tan kifejtése. Ez a különbség mutatja az indiai gondolkozás alakulását a bráhmanáktól az upanisadokig: a vallási szertartások magyarázatától a vallásfilozófiáig.
A két szöveg közötti eltérés behatóbb vizsgálata további szempontból is tanulságos. Az upanisadban világos a fokozás a három kérésben: 1. Engedje visszatérni a földre a Halál. 2. Tanítsa meg az égbe juttató áldozatra. 3. Tárja föl az örök megváltás titkát. A bráhmana szövegében a harmadik kérés közepén láthatólag törés van: a megváltás titkának kifejtése helyett megismétli a második kérésre adott választ, az áldozati szertartás ismertetését. A költői szépségű mítosznak ilyen megcsonkítása összhangban áll a bráhmana-irodalom ritualisztikus rendeltetésével.
Ez nem jelenti azt, hogy a Káthaka-upanisad teljes szövege régebbi alakban őrzi a mítoszt, mint a Taittiríja bráhmanában olvasható változat. Ellenkezőleg: csak a keret régi, míg az átman-brahman tant kifejtő versszakok a klasszikus upanisad-tan későbbi, közkeletű gondolataiból leszűrt bölcsmondások. Deussen így jellemzi a korai és későbbi upanisadok közötti különbséget:
“Ellentétben az öt korai upanisad (Aitaréja, Kausítaki, Cshándógja, Taittiríja, Brihadáranjaka) nehézkes bráhmana-stílusával és allegorikus szertartásmagyarázataival, a Káthaka upanisad sokkal előrehaladottabb kor terméke. Olyan korban keletkezett, amikor az upanisadok gondolatainak kincsét verses bölcsmondásokba kezdték foglalni, és ezeket a mondásokat lazábban vagy szorosabban összefüggő gyűjteményekben sorakoztatták fel. Ilyen bölcsmondás-gyűjtemény pl. a Kéna upanisad első tizenhárom versszaka, az Ísá upanisad, Brihadáranjaka 4, 4, 8-21. versbetéte, a Mundaka upanisad, Máhá-Nárájana upanisad 1, 10, 11, a Svétásvatara upanisad és ugyanígy a Káthaka upanisad, amely lényegében véve az említettekkel azonos fejlődési fokon áll, és azonos korból származik. Ez az oka annak, hogy igen sok mondás megismétlődik a különböző gyűjteményekben. Az upanisadok gondolatai ezekben a művekben már nem tapogatózó, kereső alakjukban jelentkeznek, mint a korai upanisadokban, hanem teljesen kiérlelve, sőt túlérett alakban. Az átman szüntelen prédikálása kialakította a maga fordulatkincsét, és e frazeológiának köszönhetőleg bizonyos közhelyek állandóan visszatérnek, sőt néha ott is felbukkannak, ahol nincs helyük. Pl. a Káthaka upanisad első fejezete olyan szavakkal dicséri a nácsikéta tüzet, amelyek nem e tűzre vonatkozólag, hanem az átman-tan kapcsán volnának elvárhatók.”
A legutóbb említett, láthatólag utólag betoldott részt a magyar fordításban rövidítettük. Mellőztük az I. fejezet 3. és a II. fejezet 3. szakaszát, amelyek meglehetősen rapszodikus elmefuttatásokat tartalmaznak az érzékelésről, gondolkozásról, lélekről, és a gondolkozás-szabályozó, megváltáshoz vezető jógagyakorlatokról.
Nehezen állapítható meg, mi az utólagos betoldás ebben a szokatlan drámai feszültséget tartalmazó költeményben. A szétválasztást különösen nehézzé teszi az upanisadok említett gyűjteményes jellege. Különböző témakörökbe tartozó bölcsmondásokat halmoznak, s gyakran nem tudni, hogy az átmenet nélküli témaváltás utólagos hozzászólás eredménye-e, vagy már az eredeti szöveg kompilációjakor jött létre. Pl. a Káthaka upanisad I. 2. fejezetének utolsó része minden átmenet nélkül az Óm szó magasztalására tér át három versszak terjedelemben, majd újabb témaváltás következik, és a Látóról, azaz Önvalóról (átman) beszél (”Nem születik, nem hal meg ez a Látó”). A két témát olyannyira nem kapcsolja egymáshoz a szöveg, hogy nyelvtanilag sem illeszkednek egymáshoz: előbb semleges nemű, utána hímnemű a mondatok alanya.

I.1.

Egykor Vádzsasravasza egész vagyonát odaajándékozta áldozat díjául. Volt egy fia, Nacsikétasz volt a neve. Bár még fiatal volt, áhítat töltötte el, amikor látta, amint az áldozat díjául adott teheneket elhajtják. Így gondolkozott:

Vizük megitták, füvüket megették,
idejük lejárt, tejüket kifejték.
Örömtelen lét van a túlvilágon,
s az is oda jut, aki küldi őket.

Megszólította atyját:
- Apám, engem kinek ajándékozol?
Másodszor is, harmadszor is kérdezte, mire atyja:
- A Halálnak ajándékozlak!

- Előttem már sokan mentek. Sokan jönnek utánam is.
Vajon mi a halál titka, amit ma megtapasztalok?

- Nézz vissza: mint a régiek, előre: mint a többiek -
a halandó, mint gabona, megérik, s újra születik.

- Tűzlángként lép be házadba a vendégül jövő bráhman.
Lángját le kell lohasztani. Hozz lábvizet, Halál Ura!

Vágytól, reménytől, valamennyi jótól,
áldozatoktól, ivadékaitól
megfosztja gondatlansága a balgát,
ha étlen vendég házában a bráhman.

- Illő fogadást érdemlő vendégem,
házamban három éjszaka nem ettél.
Bráhman, tisztelet Néked! Ne neheztelj!
Háromkérésed megadom, bármit kérsz.

- Tedd: csillapodjék le atyám haragja!
Lelke nyugalma, Halál, visszatérjen.
Küldj vissza hozzá, s fogadjon örömmel.
Három kérésem közül ez az első.

- Mint azelőtt, oly szeretettel vár rád
atyád, akit szava alól feloldok.
Éjente boldog nyugalomban alszik,
halál torkából fia visszatértén.

- Az ég honában nincs gond, sem öregség,
te sem vagy ott, s nincs se veszély, se félelem.
Éhség, szomjúság, szomorúság nélkül
örök boldogság van az égi honban.

Halál, te tudod, melyik az a szent tűz,
amellyel az áldozat égbe juttat.
Nevezd meg nekem, hogy az égbe jussak.
Második kegyként ez a kívánságom.

- Megnevezem neked, ügyelj szavamra,
az égbe vivő tüzet, Nacsikétasz.
A végtelen létbe jutásnak titka
rejtekhelyre van elrejtve, tanuld meg. -

S szólt neki a világ kezdete tüzéről,
s hogy milyen oltárt építsen a tűzhöz.
Figyelte, gondosan elismételte.
A Halál folytatta elégedetten:

- Ím, most tiéd az egekbe vivő tűz,
amit tudni második óhajod volt.
Nacsikétsz-tűz lesz elnevezése.
Kérj harmadik kegyet is, Nacsikétasz.

- Nem tudjuk, mi lesz, ha az ember elhunyt.
“Létezik”-mondják. “Nem létezik”-mondják.
Bizonyosat akarok tudni erről.
Három kegyed közt ez legyen a végső.

- Ezen egykor az istenek is töprengtek,
mert ősi rejtély ez a titkos törvény.
Kérj bármilyen más kegyet, Nacsikétasz,
csak ezt az egyet ne kérd; oldj fel ettől!

- Tehát az istenek is töprengtek rajta,
s magad mondod, Halál, hogy ősi rejtély.
Rajtad kívül nincs, aki elmondhatná,
és nincs más kegy, amely ezzel felérne.

- Kérj száz évig élő sok ivadékot,
sok barmot, elefántot, drága kincset,
kérj aranyat és földbirtokot magadnak,
s élj annyi őszig, ameddig óhajtod.

Fogadd el kegyként azonos értékül,
hogy nagy vagyont és hosszú életet nyersz.
Légy hatalmas a földön, Nacsikétasz,
minden vágyad beteljesül kegyemből.

Mit vágyva vágyik a halandók népe,
minden kívánság az öledbe hulljon.
Gyönyörű szép nők, kocsi, zeneszerszám,
milyenben másnak sohasem volt része.

Vedd körül magad adományaimmal,
kérj bármit, csak a halálról ne kérdezz!

- A halandók élete holnapig tart,
s minden érzésük tompul, megöregszik.
Oly rövid ez az élet mindenestül,
s tiéd lesz kocsi, tiéd a dal és tánc.

Nem vidámítja a vagyon az embert;
mit vagyon annak, aki téged meglát?
Hisz addig élünk csak, ameddig engeded.
Nem választok mást. Ez a kívánságom.

Aki tudja, hogy odafent halál nincs,
míg idelent ő megöregszik s meghal,
elfordul színtől, gyönyörűségektől;
hosszú életben örömöt talál-e?

Amit nem fejtett meg ezer töprengés,
ami a nagy útrakelés után vár,
Halál, arról szólj! Ez a kívánságom!
Nem kér tőled más kegyet Nacsikétasz.

I. 2.

- Más a kellemes, s más az, ami üdvös.
Mindenki választ, melyiket kövesse.
Jól jár az ember, ha az üdvre vágyik;
nem éri célját, aki kellemest kér.

Kellemes s üdvös odaáll elébed.
Járd körül őket; vigyázz, meg ne tévedj!
A bölcs az üdvöst kívánja magának,
a kellemeset választja a balga.

Te, Nacsikétasz, a sok édes csábot
visszavetetted. Okosan cselekszel.
A kincs, vagyon - gúzsba kötő bilincsek;
beléjük botlik a botor halandó.

Messzire eltér és üldözi egymást
a tudatlanság s a való tudása.
Tudásszomjasnak látom Nacsikétaszt,
kit nem zavartak meg a csalfa vágyak.

A tudatlanság mocsarában fekvők
balgán magukról hiszik: ők a bölcsek,
míg tévelyíegnek, ide-oda futnak,
mint a vakok, ha vak vezeti őket.

A balga nem számol a távozással.
Elbízza magát, vagyona vakítja.
Azt hiszi, nincs más, csak ez a világ van,
s hatalmamba esik újra meg újra.

Sokan nem is hallottak e titokról.
Sokan még meghallva sem ismerik fel.
Csoda, ha mondják. Bölcs, aki megérti,
s szívébe rejti, ha a bölcs tanítja.

Ha méltatlan volt, aki szólt felőle,
szava nyomán nem tárul a titok fel.
Ha nincs mestere, aki megtanítsa,
hiába töpreng, rejtve marad az ösvény.

Oly finom ez, hogy gondolat el nem éri.
Bölcsek tanítása vezet nyomára.
Te most elnyerted, mert buzgón kerested.
Az ilyen kérdés örömömre szolgál.

Szem nem láthatja ama ősi titkot
a szívnek barlangja zugába rejlőt.
Ki önmagát legyőzi önerővel,
önmagában látja meg ezt az istent.

A bölcs örömet és bánatot elvet,
törvényen áttör, e titokhoz eljut,
s mint drága kincset, a szivébe zárja.
Nacsikétasz, a helyes útra léptél.

- Túl törvényen és vétségen, túl tetten és nem-tetteken,
túl eljövendőn és múlton mi létezik? Nevezd meg azt!

- Azt a helyet, mit a Védák igérnek,
azt a helyet, mit remeték keresnek,
melyért bráhman-növendékek tanulnak,
megnevezem neked egyetlen szóval:
Óm - így hangzik.

Ez a szó maga a brahman, e szó a legnagyobb szentség.
Aki tudja e szó titkát, elér mindent, amit kiván.
Ez az egy szó szilárd támasz;a legbiztosabb támasz ez.
Ki erre lép, örökké él Brahmá egében boldogan.

Nem születik, nem hal meg ez a Látó;
nincs származása, soha változása;
nincs születése, soha elmúlása;
ez nem pusztul el, ha a test kimúlik.

Ha az ölő azt hiszi: öl, ha a megölt hiszi: halott,
káprázat rabja mindkettő, ez nem öl s az nem ölhető.

Kisebb kicsinynél, de nagyobb a nagynál
mindenélőlény rejtett igaz Énje.
Nem éri bánat, kinek a Teremtő
megadta ismerni saját Valóját.

Ül, s messzire megy el mégis. Fekszik, s eljut mindenhová.
Tétlen-tevékeny istenség. Rajtam kívül ki ismeri?

Testetlen él a testekben. Változókban nem változik.
Mindent áthat az Önvaló. Boldog, ha tudja ezt, a bölcs.

Nemfogható fel az Önvaló szavakból,
sem értelemmel, se sok tanulással.
Az fogja fel csak, akit ő választ ki.
Előtte feltárja valódi testét.

Ki megreked gonoszságban, kinek a lelke háborog,
gondolatai kószálnak, puszta ésszel nem éri fel.

A harcosok s papok rendjét felfalja, mint a rizsszemet,
s a Halált issza meg hozzá. Ki mondhatná meg: hol van Ő?

folyt.köv.

“Ő pedig az ő testének templomáról szól vala.”

János 2. 21.

Legkedvesebb kortárs magyar szerzőm, Nádas Péter indítja ezzel az idézettel az Emlékiratok könyvét. Elég nagy blöff részemről, hogy beszúrom ide, mivel egyik szöveg sem él bennem, de mivel erről a bizonyos templomról magam is szólnék és e sorok tartalmát nagyjából az emlékezés aktusa adja, indoknak legyen elég ennyi. Miért junkie, narkós…? Fiatalságom nagy részét tette ki a kíváncsiság ilyen irányú kielégítése; kezdetben, aztán az elviselhető létállapot fenntartási kényszere. (Megjegyzés: noha csak egy kormányváltáson múlt, hogy nem kaptam hat év börtönt, sosem tartottam magam bűnözőnek.) Személyes dolognak tartom ma is, kinek mik a fogyasztási szokásai, amíg mások életére nincs közvetlen káros hatással. Ezt persze nehéz megoldani…
Egyetlen dolgot bántam meg ebben a témában, hogy nem tudtam mi is az a hepatitis C, ami miatt most jó esélyem van rövid időn belül távozni ebből az életből. 2001 óta jelentkeztek az első kellemetlen tünetek vizesedés formájában. Magánéleti válságom - a szerelem távozása az életemből - nem késztetett rá, hogy komolyan vegyem, másképpen: nem is akartam élni.
Úgy három évig, amíg a tárgyalásom tartott, gyakorlatilag nem fogyasztottam csak alkoholt, sosem részegségig, de állandóan, rendszeresen amíg 2004 decemberében be nem vérzett először a nyelőcsövem. Akkoriban már párhuzamos volt a szerhasználat a pia mellett, az események után néhány hónapos absztinencia, majd vissza a nyalókázáshoz,
gondoltam most már úgyis mindegy. (Pia azóta egy korty sem.)
Idén augusztusig nem volt semmi baj, jártam a kontrollokra endoszkópot nyelni, javultak a májleleteim, aztán amikor már szinte határértéken belül voltam, újra bevéreztem. Majd novemberig még háromszor.
Cuccot gyakorlatilag alig fogyasztottam az utóbbi két hónapban, előtte is épphogy.
Ha jól sejtem, már csak a transzplantáció segíthetne. Az kb. még 3/4 év, míg listára kerülhetek, meg egy csomó macera persze.
Az utóbbi 4 évben az állandó hanyatlás mellett semmi pozitívumot nem tudnék mondani, amivel kompenzálhatnám a kilátástalanságomat. Van abban bármi különös, hogy nem tudok reménykedni? És érthetetlen dolog-e, hogy kétségbeesett minimál életkedvemet minimális mennyiségben ugyan, de barnával próbálom ellensúlyozni? Noha tudom, hogy ezzel az esélyeimet csökkentem? Te mit csinálnál a helyemben?